Szeretjük is, meg nem is
www.median.hu 
2017. július 27. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Ha a népszavazáson múlna, biztosan visszalépnénk

Ha a Momentum kezdeményezése sikerrel jár, és népszavazásra kerül sor, a budapestiek többsége amellett tenné le a voksát, hogy a főváros vonja vissza olimpiai pályázatát .  

Enyhén nőtt az antiszemitizmus Magyarországon

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából 2015 novemberében átfogó felmérést végzett a magyar társadalom zsidósághoz való viszonyáról.
 


Csatlós vagy csatlakozó?

Europtimizmus



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2007. szeptember 20.

Szeretjük is, meg nem is

Felmérés a verseny megítéléséről

Fogyasztóként versenypártiak vagyunk, munkavállalóként és állampolgárként már kevésbé. Főleg a korrupció és a társadalmi kooperáció hiánya kelt sokakban versenyellenes érzelmeket – többek között ezek derültek ki abból a felmérésből, amit a BrandFestival alkalmából a Figyelő számára készítettünk.

 
Első hallásra leginkább semleges érzéseket kelt az emberekben a verseny fogalma. Amikor a verseny megítéléséről szóló felmérés első kérdéseként a Medián kérdezőbiztosai azt tudakolták az emberektől, hogy mire gondolnak a szó hallatán, akkor a bő egyharmaduk pozitív, bő egyötödük pedig negatív érzésekről adott számot, csaknem minden másodiknak viszont nem voltak határozott érzései. Ez érthető is, hiszen a versenyhez való hozzáállásunk nagyban függhet attól, hogy milyen minőségünkben találkozunk vele.
 
Fogyasztóként például a nagy többségnek egyáltalán nincs kifogása az ellen, hogy a cégek éles küzdelmet folytatnak a kegyeiért. Bár a mobiltelefóniában, a pénzügyek terén és a hipermarket-láncok között egy kicsit erősebbnek érzi a piaci küzdelmeket a lakosság annál, amit ideálisnak tart, de a többség szerint ezeken a területeken hasznos dolog a verseny (1. ábra). Az nem lehet meglepő, hogy egy termék vagy szolgáltatás kapcsán főleg azok szorgalmazzák a versenyt, akik fogyasztói is annak: az internetezők például a jelenleginél nagyobb versenyt látnának szívesen a szolgáltatók között, de ugyanez igaz a mobilszolgáltatók piacára is. Az viszont elsőre nem tűnik magától értetődőnek, hogy a falvakban élők szinte az összes felsorolt területen jóval intenzívebbnek érzékelik a versenyt, mint a városi és méginkább, mint a budapesti lakosok, hiszen kis településeken sokkal kevesebb szolgáltatás érhető el. Úgy tűnik, hogy közelről nézve kevésbé látszik a verseny, mint messziről, és ez nemcsak földrajzi értelemben igaz: az adott szolgáltatásokat igénybe vevők között akadtak a legtöbben, akik azt mondták, hogy egyáltalán nincs verseny az adott területen. Vannak továbbá olyan szolgáltatások, amelyeken szívesen látna a jelenleginél nagyobb versenyt a közvélemény: ilyenek a magánnyugdíj-pénztárak, a vezetékes telefónia és leginkább az éppen liberalizálás előtt álló energia-szolgáltatások.
 
Más dolog persze, ha nem értünk versenyeznek, hanem nekünk kell versenyeznünk. A közvélekedés szerint a munkavállalóknak, a kisvállalkozásoknak, de még az egyetemre, főiskolára bejutni akaró fiataloknak is jobban kell versenyezniük egymással, mint ahogy értük versengenek az üzleti szolgáltatók. És bár a többség elfogadja, hogy versenyezni kell, néhány fokozattal visszavenne belőle (2. ábra). Versenyezni főleg azok szeretnek, akiknek kell is: a vállalkozók és vezető beosztásúak a többieknél nagyobb arányban mondták azt, hogy versenyhelyzetben vannak a munkájukban és egyúttal pozitívabban is nyilatkoztak a versengéssel kapcsolatban.
 
De állampolgárként is kevésbé vagyunk versenypártiak, mint fogyasztóként. A felsőoktatási intézmények között, még úgy, ahogy szükségét érezzük a versenynek, de a középiskolák és az egészségügyi intézmények között nem igazán. Az állami közszolgáltatások esetében általában az a fő szabály, hogy az emberek akkorának érzékelik a versenyt, amekkorát helyesnek is ítélnek, ám az egészségügy terén jócskán akadnak kivételek: az emberek szűk egyharmada élesítené, másik egyharmada viszont tompítaná a versenyt az intézmények között. És miközben az üzleti szolgáltatások terén a budapestiek a leginkább versenypártiak, az egészségügyben éppen fordított a helyzet: noha főleg éppen Budapesten van mód arra, hogy az egészségügyi intézmények versengjenek a betegekért, „versenyen” momentán sokan talán éppen a kórházbezárásokat értik. Az mindenesetre tény, hogy a fővárosiak körében a legnagyobb azok aránya, akik szerint a jelenleginél kisebb mértékben van szükség versenyre ezen a területen.
 
Az állami közszolgáltatásokban persze eleve más a verseny lehetősége, de az emberek ambivalens viszonyulásának politikai okai is vannak. A kutatásban felsoroltak közül a pártok közötti küzdelmet érzi a leginkább élesnek a közvélemény, és ez az a terület, ahol a leginkább visszafognának belőle. Az emberek minden bizonnyal nem a választás lehetőségéről akarnak lemondani, a vegyes érzelmek fő oka az lehet, hogy a közítélet szerint a politikai küzdelmeket korántsem a nemes versengés szabályai szerint vívják a pártok - és nem is mindig csak a szavazatokért. Csak minden tizedik megkérdezett mondta azt, hogy szerinte Magyarországon többé-kevésbé tisztességes a verseny a gazdasági életben, a nagy többség szerint viszont nem. Amikor arra kértük a válaszadókat, hogy mondjanak példákat a tisztességtelen versenyre, akkor voltak ugyan szép számmal olyanok is, akik az üzleti életben megtörtént eseteket említettek (főleg félrevezető hirdetéseket és munkahelyi diszkriminációkat), de az elsöprő többség általában véve a korrupciót, vagy arra utaló konkrét eseteket említett, minden másnál jóval nagyobb arányban az autópálya-ügyeket. Az emberek gondolkodásában a mutyizás érzete, nemcsak politika-, hanem versenyellenes indulatokat is szül: tisztességtelen versenyre nem a több, hanem a kevesebb verseny igenlése a válasz.
 
A korrupciót említették a legtöbben azok között a tényezők között is, amelyek gátolják a magyar gazdaság versenyképességét (3. ábra). Egyébként a versenyképesség szempontjából a közvélemény nagyjából a középmezőny végére teszi Magyarországot akkor is ha Európához és akkor is, ha a környező országokhoz viszonyítjuk (4. ábra). A legrosszabbnak azok tartják a helyzetünket, akik az államot – az eladósodást és az intézmények rossz működését – tartják a gazdaság fő kerékkötőjének. A közvélekedés szerint az emberek képzettségével nincs baj, de a hozzáállásukat viszonylag sokan tartják kifogásolhatónak – főleg ahhoz képest, hogy mennyivel egyszerűbb csak az állam, vagy éppen az aktuális kormány nyakába varrni a gondokat (5. ábra). Az így gondolkodók jelentős része főleg azt hiányolja, amit a közvélemény egésze is a legfontosabbnak tart az ország fejlődése szempontjából: a kooperációt. Egyedül a szorgalom az a tulajdonság, amit jellemzőnek tartunk magunkra, és amit sokan fontosnak is éreznek ahhoz, hogy jól menjenek a közös dolgaink (6. ábra). Az együttműködés, a kölcsönös bizalom és szabálykövetés terén azonban igencsak rossz osztályzatot adott saját magának a közvélemény, pedig ezek is ott vannak a fejlődést leginkább elősegítő dolgok között. És azt igazán nem mondhatjuk, hogy a politikai elit élen járt volna ezeknek az erényeknek a felmutatásában, sőt talán éppen ezek a szempontok rendelődtek alá leginkább az elmúlt években egyre kiélezettebbé váló pártversenynek. Így aztán könnyen érthető, hogy a közvélemény miért tompítaná a sokszor „acsarkodásnak” érzett politikai küzdelmet.
 
A felmérést a Medián-Omnibusz keretében 2007. augusztus 31-e és szeptember 4-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.




Ábrák