Bizalom és előítélet
www.median.hu 
2017. május 27. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Ha a népszavazáson múlna, biztosan visszalépnénk

Ha a Momentum kezdeményezése sikerrel jár, és népszavazásra kerül sor, a budapestiek többsége amellett tenné le a voksát, hogy a főváros vonja vissza olimpiai pályázatát .  

Enyhén nőtt az antiszemitizmus Magyarországon

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megbízásából 2015 novemberében átfogó felmérést végzett a magyar társadalom zsidósághoz való viszonyáról.
 


Olimpia: csökkenő lelkesedés

Csatlós vagy csatlakozó?

Europtimizmus



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2007. január 08.

Bizalom és előítélet

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai Tanszéke számára még tavaly tavasszal végzett reprezentatív felmérés eredményei részletes elemzésének második részében többek között a siker és a sikertelenség vélt okait járjuk körbe.

Egy társadalom közérzetét jelentősen meghatározza, hogy erős-e a társak iránti bizalom és a kooperációra, szolidaritásra való hajlam, vagy inkább az ellenséges beállítódás az általános. Ez utóbbinak az egyik megnyilvánulása a „sikervakság”, ami azt jelenti, hogy a megkérdezettek nem az egyén saját erőfeszítései következményeként értékelik az általa elért sikert, inkább hajlamosak azt külső tényezőkkel magyarázni. Mások sikereinek ilyen értelmezése több szociológiai felmérés szerint is jellemző a magyarokra, és ebből a kutatásból is az látható, hogy a többség véleményére a külső oktulajdonítás jellemző (1. ábra). A legtöbben (27 százalék) azt mondták, hogy a sikerességben a személyes kapcsolatoknak, tehát a hasznos ismeretségeknek van a legnagyobb szerepük, további egyötödnyien mondták, hogy a társadalmi helyzet, minden tizedik válaszadó szerint pedig a szerencse a legfontosabb tényező. Majdnem egynegyed azok aránya, akik szerint a sikerességhez a személyes képesség és tehetség a legfontosabb, további egynyolcadnyian pedig az erőfeszítéseket említették, tehát valamivel több mint egyharmad azok aránya, akik a sikeresség magyarázatában a belső oktulajdonítással élnek. Végül egytizednyien vannak azok, akik az iskola szerepét hangsúlyozzák a sikeresség legfontosabb magyarázójaként, ám nem egyértelmű, hogy ez az egyén vagy a külső körülmények szerepét jelenti-e, hiszen a magas iskolázottság megszerzése valószínűbb a kedvezőbb családi és anyagi hátterű személyek számára.
 
Közvetve a társak iránti bizalom, illetve ellenséges érzések erősségét fejezi ki az is, hogy az emberek mennyire tartják megbízhatónak általában a többieket. A magyar közvélemény ennek alapján is közelebb áll az ellenséges, gyanakvó beállítódáshoz, mint a pozitív, társaiban megbízó attitűdhöz: tízből hatan úgy vélekedtek, hogy az embereknek a kisebb vagy elhanyagolható része megbízható, és csak négytizednyien mondták, hogy az emberek többségét megbízhatónak tartják (2. ábra). Emellett viszonylag sokan vannak, akik a saját kultúrájukhoz, nemzetükhöz tartozó emberek egy részével szemben is elutasítók életmódbeli, gondolkodásbeli vagy képességbeli másságuk miatt (3. ábra). Például a válaszadók nyolctizede nem szeretné, ha a szomszédjában kábítószer-fogyasztók laknának, négyből hárman elutasítják a prostituáltakat és az alkoholistákat, míg a büntetett előéletűeket „csak” háromból ketten. Az emberek többsége egyébként az alkoholizmus mellett egy másik betegség, az AIDS hordozóit, illetve a HIV vírussal fertőzött embereket is elutasítja. Ez a gondolkodásmód az előítéletesség Allport-féle ötös skáláján kettes „fokozatúnak” számít (Allport elkerülésnek nevezi). Az egyetlen „külső” csoportot, a bevándorlókat az eddig említetteknél jóval kisebb arányban utasítják el a magyarok (minden negyedik), bár az is igaz, hogy Magyarországra jóval kevesebben vándorolnak be, mint az EU nagy tagállamaiba vagy a harmadik világhoz földrajzilag közelebb esőkbe, tehát elvileg eddig a magyaroknak kevéssé „gyűlhetett meg velük a bajuk”. A válaszadók egy része gondolkodásmódjuk miatt utasít el egyes csoportokat: minden ötödik ember nem akar a szomszédjában szélsőséges jobb-, illetve baloldali személyt látni, minden nyolcadik pedig vallási kisebbséghez tartozókat. Ugyancsak minden tizedik utasítja el az értelmi fogyatékosokat, míg a mozgássérülteket gyakorlatilag senki (2 százalék). Ugyanakkor ezeknél a kérdéseknél azt is figyelembe kell venni, hogy a válaszadók egy része vélt vagy valós elvárások szerint válaszol, azaz megtanulta, hogy bizonyos dolgokat „nem illik” mondani, így az ő előítéletességük közvetlenül nem vizsgálható. Összességében egyébként a kérdőívben szereplő 11 csoportból a megkérdezettek héttizede kevesebb mint a felét, 28 százaléka pedig legalább a felét utasítja el, és mindössze 3 százalék azok aránya, akik senkit sem utasítanak el.
 
A társadalom tagjainak egymás iránti ellenségességét, illetve bizalmát jellemzi az is, hogy mivel magyarázzák, ha valaki hátrányos helyzetbe kerül, marginalizálódik, azaz valamilyen módon mások segítségére, a társadalom szolidaritására és támogatására szorul. A szegénységről például a többség (59 százalék) úgy véli, hogy külső okokra vezethető vissza, vagyis a társadalom felelős érte, további egyhatodnyian pedig azt mondják, hogy az illetőnek nem volt szerencséje (4. ábra). A társadalmat hibáztatók közül egyébként nagyjából fele-fele arányban vannak egyfelől azok, akik szerint ezen lehetne változtatni, ha enyhíthető lenne a jelenlegi társadalmi struktúra igazságtalansága, másfelől azok, akik szerint nincs remény a szegénység felszámolására, hiszen az leküzdhetetlen eleme a modern társadalmaknak. Csupán 22 százalék azok aránya, akik a szegénység kapcsán belső oktulajdonítással élnek, azaz azt mondják, hogy a szegénység legfőbb oka, hogy egyesek lusták és akaratgyengék. Ez utóbbi gondolkodásmód a többiekhez képest jóval jellemzőbb az átlagnál kedvezőbb anyagi helyzetűekre.
 
A szegénységgel ellentétben a munkanélküliséget már sokkal többen tulajdonítják az egyén hibájának, mint a külső körülményeknek, bár itt is többségben vannak azok, akik külső okkal magyarázzák: 55 százalék szerint az a probléma, hogy ezek az emberek nem találnak munkát, 37 százalék szerint viszont nem is akarnak dolgozni (5. ábra).
 
 
A felmérést 2005. március 11-e és 15-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±3-5 százalék.
 
A kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) finanszírozta. A kutatás az ELTE ÁJK Kriminológiai Tanszéke és az Országos Kriminológiai Intézet és a Budapesti Szociális Forrásközpont együttműködésében valósult meg. A publikálás lehetőségét külön köszönjük dr. Kerezsi Klárának, a kutatás vezetőjének. A kutatás részletes eredményeiről kötet is megjelent: KEREZSI, K. (2006): A közvélemény és a szakemberek a helyreállító igazságszolgáltatásról. In: A helyreállító igazságszolgáltatás lehetőségei a bűnözés kezelésében (szerk: Tamási, E.) Budapesti Szociális Forrásközpont, Budapest.
 
Az elemzés első része: Szabálykövetők-e a magyarok?
Az elemzés harmadik része: Mire való az igazságszolgáltatás?
 




Ábrák