Hosszú út felfelé?
www.median.hu 
2017. május 29. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Ár-apály

Miközben a rezsicsökkentés híre csaknem minden emberhez eljutott, annak hatásairól már erősen megoszlanak a vélemények. Ez derül ki abból a két felmérésből, amelyet a Medián januárban és februárban, azonos kérdésekkel készített.
 




KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2010. február 26.

Hosszú út felfelé?

A gazdasági közhangulat 2009-ben még az előző évekhez képest is rendkívül mélyről indult, ám az év végére visszatért a válság kirobbanását megelőző szintre.

2008 őszén a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság alaposan megrengette a gazdaságba vetett bizalmat: akkor egyetlen hónap alatt olyan mértékben romlott a közhangulat, hogy 2008. november elejére mind a lakossági konjunktúraindex, mind az azt alkotó egyes mérőszámok az addigi legalacsonyabb értékükre süllyedtek. A 2009-es év tehát még az előző évek átlagához képest is rendkívül mélyről indult: bár a januári mutatószámok még átmeneti megnyugvást jeleztek, értéküket tekintve azok is csak a korábbi (2006 nyarától 2008 őszéig tartó) hullámvölgy mélypontjához hasonlíthatóak. És miután a lakosság fokozatosan szembesült a válság konkrét, Magyarországra és a magyar háztartásokra vonatkozó hatásaival, márciusra már újabb „történelmi” mélypontot mért a Medián. Ezt a ‑ talán már irreálisan ‑ mély borúlátást azonban az év hátralevő részében fokozatos megnyugvás, a várakozások szinte folyamatos javulása követte. Persze optimizmusról távolról sem lehet beszélni, de már az is komoly eredmény, hogy a gazdasági közhangulat az év végére visszatért a válság kirobbanását megelőző szintre (1. ábra).
 
A márciusi mélypont után bekövetkezett emelkedés elsősorban a jövőbeli kilátások, azon belül is az ország helyzetére vonatkozóak javulásának köszönhető. Ugyanez a változás természetesen a háztartások helyzetére vonatkozó várakozásokban is megjelent, ám valamivel tompítottabb formában: azok a válság hatására nem zuhantak olyan mély szintre, mint az országra vonatkozóak, ám később nem is emelkedtek akkora mértékben (az év második felében a két érték már szinte teljesen együtt mozgott). Márciusban még nagyjából tízből hatan számoltak nagymértékű romlással az ország helyzetében, és valamivel kevesebben a háztartás jövedelmében. Az év végére a további jelentős visszaesésre számítók aránya 25 százalék alá süllyedt – a többség inkább kismértékű romlástól tartott, vagy változatlanságra számított. Igaz azonban, hogy a javulásra számítók aránya továbbra is alacsony, bár az év végére már bíztatóan alakult: a márciusi-áprilisi 2-3 százalékról 10 százalék közelébe nőtt (2. és 3. ábra).
 
Március és december között a legnagyobb mértékű javulás a diplomások, a vezető, értelmiségi foglalkozásúak és MSZP szavazói körében következett be. A legkisebb emelkedés ezalatt a vállalkozók körében, valamint a Jobbik (időközben jócskán megnövekedett) szavazótáboránál mérhető – az érdekesség, hogy az előbbiek korábban optimistábbak voltak az átlagnál, míg utóbbiak körében egyfajta „világvége-hangulat” alakult ki, és a jelek szerint állandósult is. Ezzel az év végére (az utolsó három hónap átlagában) az MSZP szavazói, a vezetők és értelmiségiek, a diplomások, jövedelmi helyzet szerint pedig a felső és felső-közép negyedbe tartozók tekinthetők a leginkább optimistának, míg a nagycsaládosok, a Jobbik és a Fidesz szavazótábora, valamint a legalsó jövedelmi negyedbe tartozók a leginkább pesszimisták (4. és 5. ábra).
 
Az év utolsó három hónapját vizsgálva a lakosságot a gazdasági helyzetértékelés és várakozások alapján három csoportra lehetne osztani: az egyik csoportba a kimondottan pesszimisták sorolhatók, a másodikba a „bizakodók” (akik az elmúlt 12 hónapot sötéten látják, de már nem számítanak további romlásra), a harmadikba pedig azok, akik nem látnak és nem is várnak változást, vagyis akik a lakossági átlaghoz képest már-már optimistának nevezhetők. A „közhangulatról’ azonban sokat elárul, hogy ebben a metszetben minden második megkérdezettet (ezen belül a Fidesz és a Jobbik szavazóinak hattizedét, valamint a nagycsaládosok kétharmadát) a kimondottan pesszimista csoportba kellett besorolni. A „bizakodó” csoportba a válaszadók negyede került, a „kvázi-optimista” csoportba pedig csak 19 százalék (ezen belül a kormánypárt szavazóinak 42 százaléka) (6. és 7. ábra).
 
A gazdasági helyzet köztudatban elfoglalt helyét viszont jól jelzi, hogy míg februárban és márciusban még nagyjából tízből kilencen sorolták a válságot a közelmúlt öt legfontosabb eseménye közé, az év végére tíz megkérdezettből már „csak” 5-6 említette. Azok aránya pedig, akik a gazdasági válságot az adott hónap legfontosabb hírének tartják, a februári-márciusi 51 százalékról őszre a 17-23 százalékos tartományba süllyedt. A gazdaság helyzetével kapcsolatos híreket tehát a lakosság még az év utolsó hónapjaiban is a legjelentősebbek között tartotta számon, de a válság – a kirobbanása után több mint egy évvel – már nem tekinthető „egyeduralkodónak” a többi aktuális hír között (8. ábra).
 
Kapcsolódó anyagok:
Harmadik rész: Pénzügyi tervek




Ábrák