Vállalkozószellem
www.median.hu 
2018. november 19. 

Website tartalom


10 éve mértük
A MEDIÁN
Média

KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2007. május 16.

Vállalkozószellem

A kilencvenes évek második felében, a Bokros-csomag bevezetése után a népesség 7 százaléka végzett valamilyen kereset-kiegészítő tevékenységet. Közülük minden második a rendes nyolcórás állása mellett, majd’ minden harmadik pedig a nyugdíját gyarapította ilyen módon – derül ki a Medián 1997 áprilisában 1200 fő személyes megkérdezésével készült, országosan reprezentatív felméréséből.

A társadalomtörténeti, gazdaságtörténeti szakirodalom szerint már az államszocializmus utolsó évtizedében megerősödött Magyarországon a vállalkozói szemlélet, és a szabad piacgazdaság intézményeinek kiépítése előtt már sokan – igaz, inkább a fekete és szürke gazdaságban – tapasztalatokat, készségeket szereztek ezen a téren. A kilencvenes évek második felére összességében a felnőtt népesség 5 százaléka volt (egyéni) vállalkozó, a gazdaságilag aktívaknak pedig a 10 százaléka. Ezen túl a felnőttek 3, a munkát végzők 6 százalékának volt a tulajdonában – részben vagy egészben – valamilyen cég. A Bokros-csomag idején aztán a háztartások egy jelentős részénél csökkent az életszínvonal, ami sokakat késztethetett arra, hogy valamilyen másodállás vagy mellékes kereset után nézzenek. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a munkahellyel rendelkezők 9 százaléka végzett valamilyen kereset-kiegészítő tevékenységet, és 9 százaléknak a családtagja volt vállalkozó (természetesen ez utóbbi azok körében, akik nem egyedül élnek) (1. ábra).
 
A vállalkozások pedig elég jól jövedelmeztek, legalábbis erre utal, hogy azok, akiknek a háztartásában volt vállalkozás, a háztartásuk bevételének 60 százalékát így keresték meg. Ugyanakkor a vállalkozás az emberi energián kívül jelentős anyagi áldozatot is követelt: az egyéni vállalkozók relatív többsége 300 ezer forintnál is többet fektetett be a vállalkozásába.
 
Azok közül egyébként, akik valamilyen másodállást vállaltak, nagyjából ugyanakkora arányban voltak alkalmazottak, egyéni vállalkozók és alkalmi munkavégzők. Mindent egybevetve tíz évvel ezelőtt a felnőtt népesség 5 százaléka volt főállású egyéni vállalkozó, 2 százaléknak volt a tulajdonában vállalkozás, és ugyanennyien voltak vállalkozók másodállásban. További 5 százalék csak oly módon volt érintett, hogy a háztartásában volt vállalkozó, három százaléknak pedig se vállalkozása, se tulajdonrésze, se vállalkozó családtagja, de legalább valami kis „mellékese” volt. A felnőttek 83 százalékát, a gazdaságilag aktívak 75 százalékát nem érintette a vállalkozás szelleme (2. ábra).




Ábra