A két nagy párt támogatottságának alakulása az elmúlt fél évben viszonylag kevés izgalmat hozott: akárcsak januárban, úgy most is a teljes népesség 42 százaléka szavazott volna a Fideszre és 19 százaléka az MSZP-re. A változás „csupán” annyi, hogy a Fidesz-táborban jelentősen nőtt a magukat „biztos” szavazóknak mondók aránya, így a választani tudó „biztos” szavazók körében tovább nőtt az ellenzéki párt előnye.

 

A Jobbik látványos előretörését részben a szimpatizánsai nagyon magas részvételi hajlandósága magyarázza. A Medián a 2006-os parlamenti választás óta minden hónapban úgy mérte a pártok támogatottságát, hogy a válaszadóknak átadott válaszlapon – az összes létező párté között – a Jobbik neve is szerepelt. Az elmúlt csaknem két évben azonban egyszer sem fordult elő, hogy a teljes népesség 1 százalékánál többen szavaztak volna a radikális jobboldali pártra – általában még annyian sem. Ebben a hónapban azonban már a megkérdezettek 2 százalékának a Jobbik volt a kedvenc pártja, ráadásul ők minden más párt szimpatizánsait messze meghaladó, 83 százalékos arányban mondták azt, hogy biztosan részt vennének egy most vasárnapi választáson. Ez a kiugróan erős elkötelezettség persze lehet egyszerű véletlen is, hiszen a szokásos, 1200 fős közvélemény-kutatási merítés alapján még a nagy pártok támogatóinak a részvételi hajlandóságát is csak tág hibahatáron belül lehet becsülni, nemhogy egy ilyen kis választói csoportét. A nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a Jobbikhoz hasonló kis radikális pártok másoknál sokkal hatékonyabban tudják mozgósítani a támogatóikat, főleg az olyan belpolitikailag kis téttel bíró szavazásokon, mint a közelgő EP-választás. Bárhogy lesz is, az tény, hogy a választani tudó „biztos” szavazók körében a januári 1-ről 4 százalékosra nőtt a Jobbik támogatottsága. Egy másik figyelemre méltó változás, hogy 2007 decembere óta 11-ről 19 százalékra nőtt azok aránya, akik saját bevallásuk szerint rokonszenveznek a Magyar Gárdával (miközben 15-ről 21 százalékra nőtt azoké, akikben félelmet kelt a félkatonai szervezet működése).

 

A radikális jobboldal megerősödése aligha független attól, hogy a kutatást megelőző napokban romák által elkövetett bűntényekkel volt tele a sajtó. A jelek szerint ezek a fejlemények már nem nagyon növelték a lakosság cigányellenességét, hiszen az eddig is meglehetősen erőteljes volt, új jelenség azonban, hogy a romákkal kapcsolatos véleményalkotás kezd részévé válni a szavazók politikai identitásának is (lásd Fagypont körül című írásunkat). A cigánykérdéssel kapcsolatos ideologikus vita azonban nemcsak a Jobbik erősödéséhez járulhatott hozzá, de elképzelhető, hogy szerepet játszott az SZDSZ támogatottságának növekedésében is. Az ideológiai viták általában kedveznek a kis pártoknak: minél inkább ilyenek határozzák meg a közéletet, annál valószínűbb ugyanis, hogy a szavazók az értékválasztásaik és nem a pártok vélt vagy valós hozzáértése és hatalmi képességei alapján szavaznak. Mindenesetre a Jobbik a cigánykérdés napirendre tűzésével kerülhetett fel a politikai térképre, a liberálisok pedig ennek ellenreakciójaként kerülhettek ki az elmúlt hónapok slamasztikájából: a pártot választók körében az SZDSZ 5 százalékon áll, a választani tudó „biztos” szavazók körében pedig – szimpatizánsai alacsonyabb részvételi hajlandósága miatt – a Jobbikhoz hasonlóan egy százalékra vannak a parlamenti küszöbtől. Bár a két párt szavazótábora ideológiai értelemben tökéletes ellentéte egymásnak, demográfiai értelemben van közöttük hasonlóság: mindkettő városiasabb és fiatalabb az átlagnál: a Medián-felmérés adatai alapján a Jobbik-szavazók átlagéletkora 38, az SZDSZ-eseké (és a fideszeseké) 43 év, míg az MSZP és az MDF egyaránt 54 éves átlagéletkorú szavazótáborral számolhat.

 

A politikusok népszerűségi listáján mindössze két számottevő változás következett be. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megítélésében nyilván a közhangulat általános romlása tükröződik (hiszen rekordmagasságú, 87 százalékos azok aránya, akik szerint az országban „rossz irányba mennek a dolgok”), Draskovics Tibor népszerűségének statisztikailag is jelentős visszaesése viszont alighanem egy konkrét üggyel, a „cigánybűnözésről” nyilatkozó miskolci rendőrkapitány nagy ellenállást kiváltó, majd visszacsinált menesztésével függ össze.