Partvonalon kívül
www.median.hu 
2014. július 28. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

Csatlós vagy csatlakozó?

Csökkent az Unió híveinek száma, ám egy népszavazáson a magyarok többsége a bentmaradásra voksolna - derül ki a HVG számára készült júliusi Medián-felmérésből.
 

Láthatatlan légió

Igaz, hogy a szabályok csak rossz látási viszonyok esetén és lakott településen kívül teszik kötelezővé a láthatósági mellény viselését, a kerékpárosok többsége azonban sohasem vesz mellényt, még lakott településen kívül sem. Még így is igaz, hogy a gyerekek és a felnőttek közül is többen veszik föl, mint a sisakot – legalább időnként.
 


Új adószabályok: kevesen jártak jól

Válogatósak

Hajadonfővel



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2006. november 16.

Partvonalon kívül

Futball-helyzet a Ferencváros kizárását követően

Azzal, hogy története során első ízben indult az első osztályú bajnokság a legnépszerűbb hazai klub nélkül, a pontvadászat vonzereje igencsak megcsappant. Bár a csapatok szurkolótábora az elmúlt tíz évben is egyre fogyatkozott (a ’90-es évekre jellemző 25 százalékos arányról 2005-re 17 százalékra), a drámai (9 százalékos) visszaesés a legnépszerűbb klub kizárása miatt következett be (1. ábra).

Ha osztályba sorolástól függetlenül tesszük fel a kérdést, 2006-ban is ugyanannyi felnőttnek (17 százaléknak) van kedvenc focicsapata, mint 2005-ben, mert körülbelül ugyanannyian szurkolnak a Fradinak, mint az összes első osztályú csapatnak együttvéve. Pedig az elmúlt tavasz óta a Ferencváros szurkolótábora is számottevően, egytizedével csökkent (2. ábra).
A mai felnőttek közül minden ötödiknek (21 százalék) volt valamikor kedvence Fradi, de ezek többsége már nem szurkol a csapatnak (3. ábra). Az utóbbiak közül csupán minden hetedik (14 százalék) talált magának új klubot, a többieknek nincs favoritja a magyar csapatok közül
 
Ami az NBI-es csapatokat illeti, abszolút értékben csupán két csapat támogatottsága nőtt 2006-ban. Az eddig második legnépszerűbb Újpestnek szurkolnak a legtöbben, körülbelül minden harmadik szurkoló. Két egymást követő bajnoki cím után a Debrecen szurkolótáborának mérete először érte el azt az arányt, ami egyértelműen elég ahhoz, hogy megelőzze mindhárom nagy múltú budapesti vetélytársát. A fővárosi csapatok támogatóinak csupán egyharmada lakik Budapesten, de azokon a településeken, amelyeken, illetve amelyek közelében nincs első osztályú csapat, sokkal könnyebben választanak budapesti klubot, mint más vidéki városokat. Ebben a lokális identitáshoz kapcsolódó pszichológiai tényezők mellett a (futball)kulturális hagyományok is szerepet játszanak,  ám mindkét korlátot áttörhetik az eredmények. A Medián felméréseinek történetében a DVSC az első olyan vidéki klub, amely átlépte a megyehatárokat: szurkolótáborának fele Hajdú-Biharon kívülről toborzódik, jellemző módon azoknak a fradistáknak a köréből, akik első számú kedvencük távollétében találtak maguknak támogatandó csapatot a legfelső osztályban. Egyébként a Ferencváros szurkolótáborának csupán 13 százaléka flörtöl ideiglenesen másik klubbal, és közülük minden második a Debrecent választotta (4. ábra).
 
A Fradi kizárásáról egyébként a válaszadók közel háromnegyede (72 százalék) hallott augusztus elejéig. A hír még azoknak a többségét (56 százalék) is elérte, akiket egyáltalán nem érdekel a foci, a valamennyire érdeklődők körében a 90 százalékot is meghaladja ez az arány. A tájékozottak hattizede szerint kizárólag a klub vezetői a felelősek a Ferencváros kizárásáért, de 17 százalék másokat (is) hibáztat (5. ábra).
 
A Fradi szurkolóinak többsége is kizárólag házon belül keresi kudarc okait, de közülük minden harmadik szerint a klub ellenségeinek keze is benne van a dologban (6. ábra).
 
A felmérést 2006. augusztus 4-e és 8-a között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország felnőtt népességét reprezentáló 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±3-5 százalék.
 




Diagramok