A Medián és a HVG  választásireform-javaslata
www.median.hu 
2017. március 30. 

Kutatások


Gazdaság
Társadalom
Politika
Dosszié

A helyzet változatlan

Nem történt drámai változás a pártok erőviszonyaiban, bár kisebb elmozdulások kiolvashatók a hvg-ben nyilvánosságra hozott idei első felmérésünkből.
 

Begyűjtőpárt

A 2015-ös év politikai folyamataiból egyértelműen a Fidesz és személyesen Orbán Viktor került ki győztesen – állapította meg a HVG számára készített friss Medián-elemzés.
 


Jobb félni?

Menekültválság: Fidesz fel, Jobbik le

A politikai tájékozódás forrásai Magyarországon



KERESÉS

mit


KULCSSZAVAS KERESÉS

Dosszié 
2009. március 06.

A Medián és a HVG  választásireform-javaslata

 
Magyarországon évek óta folyik a vita a választási rendszer átalakításáról. Bár a parlamenti képviselők számának csökkentésével és választási rendszer átalakításának szükségességével minden politikai erő egyetért, eddig nem alakult ki a változások bevezetéséhez szükséges konszenzus. Ez nem lehet meglepő, hiszen az egyes pártok ideológiája és érdekei különböző változtatási irányokat feltételeznek. A közelmúltban szakmai szervezetek is bekapcsolódtak a választási reformmal kapcsolatos diskurzusba. Ez örvendetes fejlemény, hiszen mint minden közéleti téma, a választási rendszer átalakítás is részben szakmai kérdés. A HVG és a Medián megfogalmazta a maga szakmai javaslatát, azt remélve, hogy ezzel hozzájárulhat a választási rendszer átalakításával kapcsolatos vita kiszélesítéséhez és az érintett felek számára elfogadható konszenzus megtalálásához.
 
A javasolt reform alapelvei
A választási rendszerek nem semleges technikák, minden megoldás szolgál bizonyos politikai érdekeket, míg más érdekkel ellentétes. Nincsenek olyan normatív szempontok sem, amelyek alapján általában véve ki lehetne jelenteni, hogy melyik választási rendszer segíti elő a leginkább a demokratikus képviselet hatékony működést. A választási rendszerek fair működésének azonban vannak bizonyos technikai feltételei, a választási reformokkal kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok alapján pedig le lehet fektetni a demokratikus képviselet szempontjából kívánatos reform alapelveit.
 
1.    A magyar választási rendszer legnagyobb problémája, hogy jelenlegi működése súlyosan sérti az egyenlő szavazat elvét, ami pedig a demokratikus választások egyik alapelve. Az egyéni választókerületekhez tartozó, és a területi listás választókerületekben az egy képviselőre jutó választók számát tekintve is megengedhetetlenül nagyok a különbségek. Az egyéni választókerületek kijelölése már az első szabad választást megelőzően is vitatható volt, és nem alakultak ki az intézményi feltételei annak, hogy a választókerületek határait és a területi listákon kiosztható mandátumok számát időről-időre hozzáigazítsák a népességszám változásához. Bármilyen választási reformról legyen is szó, ezeket a területi egyenlőtlenségeket mindenképpen csökkenteni kell.
 
2.    A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy csak széles társadalmi és politikai konszenzus megléte esetén szabad radikális változásokba belefogni. Ezek hiányában inkább a választási rendszerek időről időre történő kisebb módosítása lehet a sikeres reform útja. Ha kiismerik egy rendszer működését, akkor a pártok és a szavazók képesek lehetnek arra, hogy tompítsák annak gyengeségeit, megtanulhatnak együtt élni a szabályokkal, és kialakíthatják azt a stratégiát, amely a legtöbb hasznot hozza a számukra. A tökéletlen, de hosszú ideje működő rendszerek inkább képesek stabil intézményi kereteket biztosítani a különböző politikai alternatívák közötti mérlegeléshez, mint az új, ismeretlen, elméletben mégoly tökéletesnek hitt megoldások.
 
3.    A választási reformnak célja lehet a parlamenti képviselők számának csökkentése, hiszen a jelenlegi helyzetben ez hozzájárulhatna a demokratikus intézményrendszerbe vetett állampolgári bizalom növeléséhez. A létszám csökkentése azonban nem lehet a legfontosabb prioritás a választási reform szempontjából, főleg mivel a radikális csökkentés nehezen képzelhető el a rendszer alapvető megváltoztatása nélkül és sem tűnik reálisnak, hogy a parlamenti képviselők kétharmada megszavazna egy ilyen változtatás.
 
4.    Olyan megoldást kell keresni, amelyről valóban feltételezhető, hogy megkapja a bevezetéséhez szükséges kétharmados támogatást. A pártok álláspontjának és érdekeinek a különbözősége kétségessé teszi egy ilyen kompromisszum megtalálásának a lehetőségét. A rendszer bármilyen irányú megváltozatása azonban minden párt számára jelent bizonyos mértékű kockázatot, így a kompromisszum alapja leginkább a mandátum kiosztási arányok megtartása lehet: magyarán egy olyan reformnak van a leginkább esélye az elfogadásra, amelyik fenntartja a pártok közötti status quo-t, egyiket sem érinti kedvezően vagy kedvezőtlenül. Azonban egy ilyen reformot is csak a soron következő parlamenti választás után lenne szabad bevezetni, hogy az aktuális politikai érdekek semmiképpen ne befolyásolják az elfogadását.
 
A javasolt reform lépései
A fenti alapelveknek megfelelően a jelenlegi kétfordulós vegyes rendszer megtartását javasoljuk. Az egyéni választókerületek számát minimális mértékben, 176-ról 171-re csökkentenénk, a listás mandátumok számát pedig a jelenlegi 210-ről 148-ra. Összesen tehát 319-re csökkentenénk a képviselői helyek számát, de úgy, hogy a változtatás ne befolyásolja a pártok mandátumszerzési lehetőségeit – modellszámításaink szerint az elmúlt három parlamenti választás mandátumarányai nem különböztek volna érdemben a jelenlegi és az általunk javasolt rendszerben. Sőt, a jelenlegi és a javasolt választási modell szinte tökéletesen azonos mandátumkiosztást eredményez, ha a két legnagyobb párt támogatottsága között 12 százalékpontnál kisebb a különbség, és ha négynél kevesebb párt szerepel 5 és 9 százalék közötti eredménnyel.
 
Választási reform javaslatunk nem foglalkozik minden fontos kérdéssel, nem érinti például sem a vitatható módon működő jelöltállítási szabályokat, sem a választókerületek közötti területi egyenlőtlenségekkel szembeni intézményi garanciák kérdését.
 
1.    Az egyéni választókerületek számának kismértékű, a területi egyenlőtlenségek mértékének jelentős mértékű csökkentése
Több érv is szól amellett, hogy az egyéni választókerületi rendszert csak viszonylag kis mértékben érintsék az átalakítások. Egyrészt a pártok szervezeti felépítése erősen kötődik a választókerületi beosztáshoz, az esélyes egyéni jelölteknek elementáris érdeke, hogy ne veszítsék el a kerületüket. Egy ilyen reform könnyen megbukhat az ő ellenállásukon. Másrészt a választókerületi rendszer jelentős mértékű átalakítása nagyon nagy kockázatot jelenthet a pártoknak, hiszen nehéz modellezni, hogy hogyan befolyásolná a mandátumszerzési lehetőségeiket. Harmadrészt az egyéni kerületek számának csökkentése ellen szól, hogy jelenleg is gyenge a kapcsolat az egyéni képviselők és a választóik között – 2008 nyarán csupán az állampolgárok 24 százaléka tudta, hogy ki az egyéni képviselője – nagyobb lélekszámú kerületek esetében ez a kapcsolat tovább csökkenhet. Az egyéni választókerületek számának szerény mértékű csökkentése azonban szükséges lehet, főleg mivel ez lenne a területi egyenlőtlenségek csökkentésének legegyszerűbb módja.
 
2006-ban az egyéni kerületek népességszámának szórása 24 százalékban abból adódik, hogy a választókerületek kijelölése – összhangban többek között az Európa Tanács Velencei Bizottságának 190/2002. számú véleményével – igazodik a megyei határokhoz, így a választókerületek eleve nem lehetnek egyformák. A szórás fennmaradó részét a felére lehetne csökkenteni akkor, ha egyrészt helyreállítanák a főváros és Pest-megye között a szuburbanizációs folyamatok miatt felborult egyensúlyt, másrészt megszüntetnék a három legkisebb lélekszámú vidéki választókerületet (Veszprém megye 6-os, Tolna megye 4-es, Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es). Az utóbbi azért is indokolt, mert így ez a három megye valóban annyi egyéni képviselővel bírna, mint amennyi a választópolgárok száma alapján valóban járna neki. Veszprém és Tolna megyében a megszűnő választókerület választópolgárait egyszerűen a környező kerületekhez lehetne sorolni. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 8 helyett 7, Budapesten 32 helyett 28, Pest megyében 16 helyett 18 választókerületet kellene kialakítani, ezeken a területeken azonban valószínűleg csak a határok alapos újrarajzolásával lehetne megoldani a megközelítőleg azonos lélekszámú választókerület kialakítását. Így mindent egybevetve 176-ról 171-re csökkenne az egyénileg megválasztott képviselők száma. Ha az új választókerületi határokat nem kifejezetten manipulatív módon húzzák meg, akkor az egyéni ág átalakítása nem befolyásolná érdemben a pártok mandátumszerzési lehetőségeit. A körzetbeosztás népességarányokhoz viszonyított arányossága azonban jelentős mértékben javulna, igaz még így is elmaradna a Velencei Bizottság által javasolt szinttől.
 
2.    A listás mandátumok számának jelentős csökkentése, arányosabb listás mandátumkiosztás
 
Bár a vegyes rendszerekben a listás ág az egyéni ág aránytalanságának a kompenzálására született, a magyar rendszerben a területi listás ág ezt az arányosítási hatást csak korlátozottan képes elérni. A területi listás ág aránytalanságának a fő oka az, hogy a mandátumkiosztás megyénként történik, a megyék többségében azonban túl kevés a mandátum ahhoz, hogy a kiosztott mandátumok arányai megfeleljenek a pártokra leadott szavazatarányoknak. Arányosabb mandátumkiosztás mellett jóval kevesebb listás mandátum is képes lenne a jelenlegi mértékben kompenzálni az egyéni ág aránytalanságát.
Javasoljuk a területi és az ország listás elemek összekapcsolását és az összesen 210 listás mandátum számának jelentős csökkentését. A listás szavazatokhoz – a jelenlegi országos lista funkcióját továbbvíve – hozzá kellene adni a nem győztes egyéni jelöltekre az első fordulóban leadott úgynevezett töredékszavazatokat, majd az így kapott szavazatszámot országos szinten átfordítani mandátumokká. (Ilyen magas körzeti magnitúdó mellett a matematikai formulának nincs különösebb jelentősége, mi a leggyakrabban használt d’Hont féle osztósort javasoljuk.)
 
A jelenlegi 176 egyéni választókerületet feltételezve, 152 listás mandátum megléte esetében az 1998-as, 2002-es és a 2006-os választás esetében az a mandátumkiosztás ugyan olyan arányokat eredményezett volna, mint a jelenlegi szisztéma. Az egyéni ág fent vázolt átalakítása mellett feltételezhetően 148 listás mandátum hozna ugyanilyen eredményt.
A megyei szintű mandátumkiosztás megszüntetése nem jelentene nagy változást a szavazók szempontjából. Az egyéni ág továbbra is biztosítaná a területi képviseletet, a pártok eddig sem igazán folytattak megyei szintű kampányokat, így a szavazóknak csak a 31 százaléka tudta, hogy pártokra leadott szavazatokat megyei szinten összesítik. A pártok megyei vezetői azonban erősen ellenérdekeltek lehetnek egy ilyen változásban, így könnyen lehet, hogy igyekeznének megakadályozni a megvalósítását. Kompromisszumként elképzelhető lenne egy olyan – többek között Németországban is alkalmazott - megoldás, hogy a szavazók továbbra is megyei listákra szavaznak, de a leadott szavazatokat országos szinten összesítik és a pártok az így kiszámolt mandátumszámoknak megfelelően kapják meg a megyei mandátumokat. Ez a megoldás azonban nagyon megbonyolítaná a rendszert, továbbá az országos lista hiányában a szavazók nem kapnának iránymutatást arról, hogy az egyes pártok politikusai között milyen bejutási sorrend alakult ki. Ezért mi az országos listaállítást javasoljuk.