A Medián története

Cégünk 1989-ben alakult, a piackutató szakma első hazai magánvállalkozásaként, amely a mai napig tisztán magyar tulajdonban van. Teljeskörű piackutatási szolgáltatásainkat a pontosság és a megbízhatóság vezérli, ezen a téren nem ismerünk megalkuvást, tudományos megközelítéssel, kipróbált, a szakma által is elismert módszerekkel dolgozunk.
A Mediánt évtizedes szakmai tapasztaltokkal a hátuk mögött olyan szakemberek alapították, mint Vásárhelyi Mária, Timár János, Lázár Guy, illetve a céget ma is vezető Hann Endre és Beck László. Többségük a cég életre hívása előtt az állami Magyar Közvélemény-kutató Intézet alkalmazásában állt. Ők Nagy Imre 1989. június 16-i újratemetésével egy időben végezték az első önálló kutatásukat – még a cég alapítása előtt – amely a rendszerváltás utáni Magyarország első független politikai felmérése volt.
A Medián két hónappal később, 1989 augusztusában alakult, azóta pedig első sorban pontos választási előrejelzéseiről vált közismertté, később, 1997-ben pedig Magyarországon elsőként, mi végeztünk online felmérést a hazai, magyar nyelvű internethasználók összetételének feltérképezésére. Szintén a Medián égisze alatt indult el Magyarország első, weboldalak látogatottságának a hiteles mérésére szolgáló WebAudit. Mint látható tehát, nem csak a politikai, de a piaci döntésekkel kapcsolatos prognózisainkkal is folyamatosan jelen vagyunk a közbeszédben, jelentős, nagymintás B2B felméréseket készítünk a vállalati szféra szereplői számára is. Kijelenthetjük tehát, hogy nem csak a közéleti és gazdasági szereplők, de az egész társadalom szemében hiteles kutatóintézet vagyunk, amelynek szívesen válaszolnak az emberek.
Működésünket tekintve igényes műhelyként határozzuk meg magunkat, a futószalagon gyártott, kattintásvadász, de szakmailag kifogásolható módszertannal operáló “nagyüzemek” helyett. Az elmúlt 32 évben testesül meg számunkra a szakmai tapasztalat, és a pontosság. Nem ismerjük a kompromisszum szót, ha a precíz, tudományos alapossággal alátámasztott eredményekről van szó.