
Javul a közhangulat, a Fidesz üldözőbe vette a Tiszát
Korai lehet trendfordulóról beszélni, de látványosan nőtt az ország jövőjét derűlátón értékelők és a kormány maradását kívánók aránya. A Medián novemberi pártpreferencia-mérése szerint ebből a

Korai lehet trendfordulóról beszélni, de látványosan nőtt az ország jövőjét derűlátón értékelők és a kormány maradását kívánók aránya. A Medián novemberi pártpreferencia-mérése szerint ebből a

A HVG Fülke vendége volt Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. A műsorvezető Kacskovics Mihály Béla kérdezte. A független kutatók Magyar Péterék előnyét mérik, a

A Medián júniusi kutatása szerint a Tisza Párt már 10 százalékponttal vezet a Fidesz előtt a teljes népesség és 15 százalékponttal a választani tudó “biztos”

Tizennégy százalékos hátrányból tizenöt százalékos előnyt épített a Tisza Párt a tavalyi EP-választások óta eltelt kerek egy évben. Többségbe került azok aránya, akik Magyar Péter

A Telex támogatásra mozgósító egésznapos élő műsorának vendége volt Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. Az adásban többek között az átláthatósági törvényről, a Tisza Párt

Orbán Viktor februári évértékelőjében áfa-visszatérítést ígért a nyugdíjasoknak, Magyar Péter március 15-i beszédében pedig nyugdíjas-szépkártyát lebegtetett be. Láthatóan mindkét fél igyekszik kedvezni ennek a jelentős

A HVG számára készült friss Medián-elemzés a pártpreferenciákban nem talált érdemleges változást, bár a Fidesz-KDNP hajszálnyi erősödése és a Tisza Párt hasonló mértékű visszaesése azt

A fiatalok, a legalább érettségivel rendelkezők, a férfiak, a nagyobb városokban lakók és a magasabb jövedelműek körében vezet a Tisza a Fidesszel szemben. Sőt, a

Tíz százalékponttal nőtt öt hónap alatt a kormányváltást akaró magyarok aránya, ami egyértelműen a Tisza Párt felé tereli a lehetséges szavazókat. Egy Magyar Péter vezette
| Cookie | Duration | Description |
|---|---|---|
| cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-t arra használjuk, hogy az "Analytics" kategóriában tároljuk a sütik felhasználói hozzájárulását. |
| cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | A cookie-t a GDPR cookie-beleegyezése határozza meg, hogy rögzítse a felhasználói hozzájárulást a "Funkcionális" kategóriába tartozó sütikhez. |
| cookielawinfo-checbox-others | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-t az "Egyéb" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |
| cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A sütik a "Szükséges" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására szolgálnak. |
| cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | Ezt a sütit a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A sütit a "Teljesítmény" kategóriába tartozó sütik felhasználói hozzájárulásának tárolására használják. |
| megtekintett_süti_politika | 11 months | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be és tárolja, függetlenül attól, hogy a felhasználó beleegyezett-e a sütik használatába. Nem tárol személyes adatokat. |