Korai lehet trendfordulóról beszélni, de látványosan nőtt az ország jövőjét derűlátón értékelők és a kormány maradását kívánók aránya. A Medián novemberi pártpreferencia-mérése szerint ebből a Fidesz profitálni is tudott, igaz, egyelőre kisebb mértékben. A Tisza továbbra is hibahatáron túl vezet a pártok versenyében.
Továbbra is a Tisza Pártra szavaznának a legtöbben, de Magyar Péter pártja már csak 5 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes szavazókorú népesség körében a Medián november második felében készült országos reprezentatív felmérése szerint. Szeptember vége óta a Fidesz 3 százalékpontot, a Tisza pedig 1 százalékpontot javított, ugyanis hónapról hónapra csökken a bizonytalanok aránya. Tisza párt előnye összességében 2 százalékponttal csökkent.
A választani tudók körében 4 százalékponttal, 6 pontra szűkült a Tisza Párt előnye, míg a magukat biztos szavazónak mondók körében 3 százalékponttal csökkent a különbség, és most 50-40-re vezet a Tisza a kormánypárttal szemben.

Tisza Párt őrzi ugyan vezető pozícióját, de az mindenképp aggasztó lehet Magyar Péter számára, hogy a közhangulat megváltozni látszik. A kormányváltást akarók aránya jelentősen, a szeptemberi 60 százalékról 52 százalékra csökkent, ami 2024 nyara óta a legalacsonyabb arány. Ugyancsak számottevő változás, hogy – ugyancsak a legutóbb 2024 nyarán tapasztalthoz hasonlóan – 34 százalék szerint jó irányba, míg 60 százalék szerint rossz irányba tartanak a dolgok Magyarországon, amely adat borús képet fest ugyan, de javulás a szeptemberi 28-67-es arányhoz képest. Talán még ezeknél is bíztatóbb lehet a Fidesz számára, hogy az előző hónapoktól eltérően, novemberben ismét többen valószínűsítik a kormánypárt győzelmét: 40-ről 45 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a Fidesz fog nyerni a következő választáson, miközben 43-ról 38 százalékra csökkent azoké, akik a Tisza győzelmében hisznek.


A cikk eredetileg a HVG-n jelent meg, ide kattintva olvashatja el.
Módszertan: A felmérést november 20-a és 25-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 1000 fős országos reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, így a minta jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3,5 százalék


